Tóth Zsuzsanna |

Talán itt kellene kezdeni a néprajz vagy a kultúrtörténet oktatását. A fennköltség minden álpátosza nélkül, izgalmasan, érdekesen, a gyermeki fantáziát megmozgatóan. Hogy mi mindenben hittek eleink, s hogy a mesék, mondák miféle csodákat örökítenek tovább. Arról nem is beszélve, hogy milyen ősidőktől fogva létező félelmeket és tudásokat, amelyek alapjait a világ szinte valamennyi részén így-úgy megtaláljuk.

A kezdetektől bennünk létező magyarázatkeresést mindazon dolgokra, amiket nem értünk vagy fel nem fogunk, csak sejtünk. Akár egy másik világ létének bizonyítékait… Annyi bizonyos, hogy én gyermeki nyitottsággal és érdeklődéssel, némi borzongással olvastam a Bestiarium Hungaricum külsőleg is izgalmas megjelenésű kötetét.

Maga a bestia = mindenféle nem emberi lény, a „bestiárium” kifejezés egyfajta állattant jelöl, képzelt vagy valóságos állatokkal kapcsolatos ismeretek és hiedelmek összességét. Az egyik legkorábbi bestiárium, a Physiologus, a második századból való, több hivatkozás található benne Arisztotelész, Hérodotosz és más ókori tudósok munkáira. A középkorban is igen népszerűek voltak a bestiáriumok, amelyekben az egyes élőlények önmagukon túlmutató jelentését a kereszténység részben átformálta, erkölcsi tanításokkal vegyítette. Hasonló tudásanyagot örökítenek a mondák, népmesék, közmondások, de még az állatalakokkal díszített tárgyak is.

Magyar Zoltán kötete négy nagyobb fejezetre tagozódik – mitikus állatokkal, mitikus lényekkel, átváltozó lényekkel és mágikus erejű emberekkel foglalkozva. Utóbbiak azért nem feltétlenül fizikai erejükkel tűnnek ki, sokkal inkább – ha úgy tetszik – bűbájukkal, talán ezért is kerültek ide, a többnyire állati jellemzőket hordozó lények közé. A kötetet eredettörténetünk állata, a csodaszarvas nyitja, majd sorakoznak a mondákból jól ismertek, a turul, a griff, a táltos ló. Bár ezek többnyire mindenki tarisznyájában benne vannak, azért még nagyon is érdemes elolvasni bemutatásukat, illetve a hozzájuk kapcsolódó, róluk szóló, mesegyűjteményi – vagyis irodalmi – részeket.

A következő részben már félelmetesebb, mert máig körülöttünk vagy közöttünk ólálkodó lények (rémek) kerülnek elő: a halál, a kísértet, az ördög, a lidérc. (Emlékszünk a Móra Ferenc történeteiben leírt, Szeged környéki lidércekre?) Nekem a váltott gyermek okozott meglepetést, habár nagyon régen hallottam hasonló meséket és hiedelem-szövegeket. Viszont tényleg ismeretlen volt számomra, hogy „létezik” a nora, a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye – a Zempléni-hegyvidéken nőttem fel, ahol állítólag máig létezik a pejoratív szólás (vagy talán inkább átok): „Szopjon meg a nora!” Ugyanebben a fejezetben találkoztam még a különböző démonokkal, meg az eltérő testalkatúak testszégyenítésével (vagy talán diszkriminációjával), vagyis a méretük miatt félelmetes törpékkel és óriásokkal. Megmagyarázni nem tudnám pontosan, hogy a különlegesen szép nők miért kaptak helyet a bestiák között, bár gyanítom, hogy a tündérek és a szépasszony figurák azért váltak legendássá, mert szépségük ritka – és megbabonázó erejű – lehetett. Szegények, vajon mit kellett eltűrniük egy olyan közegben, ahol a rusnyaság a norma?

• Olvass bele!

Az átváltozó lények leírásai között csupán a farkasember szerepel – ám ennek a lénynek óriási a múltja. Már Hérodotosz is említi, ráadásul híres (bár ritkán olvasgatott) költőnk, Tompa Mihály is szentel neki verset (Szakállas farkas). A farkasember sokszor kopírozódik össze a prikulics alakjával, utóbbi főleg Románia területén – az ott élő magyar ajkúak körében – ismert. „Ha a rossz lélek embert változtat fekete kutya, macska vagy disznó alakjára, ennek a neve pirkulics, prikulics (szláv eredetű szó = pokolszülte) lesz.”

No, és a mágikus erejű emberekről szóló záró fejezet! Ez is jócskán okozott meglepetést. Az még rendben is lenne, hogy itt a helye a boszorkánynak, a halottlátónak, a táltosnak. De a sor végén újfent meghökkentem, ugyanis ide sorolják a mesterségek tudósait is. Kiderült, hogy bizonyos foglalkozások gyakorlói – mint például a tudós pásztorok – a néphiedelem szerint mágikus erejűek! Eddig is tisztelettel gondoltam azokra az – olvasmányaimból ismert – juhászokra, akik a juhok betegségeitől a miskárolásig mindent megoldottak egyetlen bicskával a hegyi legelőn. De hogy vannak közöttük kiváltságos képességű – valószínűleg még a pogány időkből átörökített, átlagon felüli tudást birtokló – mesterek is, ez nekem teljesen új volt. (Illetve régi, persze…)

A szerző, Magyar Zoltán biztos kézzel vezeti olvasóját, bár néha bele lehet szédülni a rémisztő ismeretek világába. Külön kell említeni a két grafikus társszerzőt. A tárgyilagos, lexikonszerű leírások mellett P. Szathmáry István középkori fametszetek stílusát idéző, „elbeszélő” grafikái mutatják meg a mitikus lényt, míg a néprajzi gyűjtések (mesék, hiedelmek) autentikus adatközlőktől lejegyzett meséit fekete alapon olvassuk, Németh Gyula vörös és fekete színű, sötét hangulatú illusztrációi kíséretében. A kellően áttekinthető, meggyőződésem szerint az oktatásban is kiválóan használható könyvet gazdag bibliográfia és a benne található képek címjegyzéke zárja.

Ó, igen. Ne maradjon senkiben kétség, miért is lett a könyvismertetés címe az, ami. Írás közben ugyanis végig Szécsi Margit sorait dudorásztam magamban, Sebőék nagyszerű zenéjével: „Ej haj, kisöcsém / mikor kicsi volt: / rémek laktak a kéményen, / nem a telihold. / Álmunk urai, / nem volt velük baj: / szikra-táncos Ripacsbagó, / komor Bitaraj.”

Magyar Zoltán

Magyar Zoltán:
Bestiarium Hungaricum.
Csodás lények és teremtmények
a magyar néphagyományban
Illusztrálta: Németh Gyula és P. Szathmáry István
Cser Kiadó, Budapest, 2023
252 oldal, teljes bolti ár 7995 Ft,
online ár a kiadónál 6796 Ft
ISBN 978 963 278 7329

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csodaszarvas, turul, bányarém, markoláb, garabonciás vagy prikulics. Ikonikus alakok a magyar mese- és mondavilágból vagy azokból a rémtörténetekből, amelyekkel dédszüleink ijesztgették a rosszalkodó gyerekeket.
Ezeket a lényeket gyűjti össze a Bestiarium Hungaricum, amely első ízben kísérli meg áttekinteni a magyar népi kultúra vonatkozó hagyományait, bemutatva annak legjellemzőbb szegmenseit. Az album 31 fejezete megannyi külön világ, sajátos, hiedelmekkel átszőtt népköltészeti univerzum.
A magyar hiedelemvilág lényeit Németh Gyula színes grafikái, P. Szathmáry István fekete-fehér linómetszetei és Magyar Zoltán néprajzi és kultúrtörténeti leírásai jelenítik meg. A Bestiarium Hungaricum e két kulturális közelítés: kép és szöveg szimbiózisa által válik igazán különlegessé.